Megtörnék de nem lehet..menem kell tovább és mosolyngom arra a napra mikor vissza térsz hozzám...és nem fogadlak többé tárt karokal..akkor te állsz majd ott könnyes szemekel és nézzel rám..hogy miér teszem ezt...de tévedsz mert ez csak egy arány...csak fél hogy megint elveszhetlek talán örökre..mikor magamra hagytál a pokolba..kin szenvedés volt felvergödnöm magam a felszinre..de te lese szartad..mért fogadjalak vissza?...Talán azért mert oly szépen nézzel és kérlelsz?...Menj oda ahol hagytál..és nézz vissza rám hogy mit dobtál el..akkor tájt...de ezek a kezek mindig kinyilnak feléd majd...lesznek még kötelek melyek majd kihuznak...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.